Atlétika
Diósi-Moravcsik Angéla

Szekrényessy Kálmán kései edzői tevékenysége | 7. rész

Publikálva: 2021.04.18 Frissítve: 2021.04.18 MTK Budapest

MTK legendárium | 107. rész. Szekrényessy Attila sorozata.

Az MTK elfeledett gerelyvető bajnoka, Szekrényessy Pista Szekrényessy Kálmán hatására kezdett el éppen a kék-fehérek között sportolni, hol mind jobban a gerelyvetés felé orientálódott. Már a tizenötödik életévét taposta, amikor mentora és legfőbb sporttámasza, Kálmán bácsi 1923-ban meghalt, ugyanakkor még nem töltötte be tizenhatodik évét (1925), amikor a „Kapitány úr”-nak köszönhetően beérett első sportsikere.

Tartozunk annyival a hazai sportszakirodalom, az MTK, de legfőképpen Szekrényessy Kálmán kései sportpedagógiai munkásságának, hogy élete talán legutolsó (elfeledett) tanítványának, Szekrényessy István gerelyvető bajnoknak – ha vázlatosan is de – felidézzük frissen kikutatott tehát eddig ismeretlen pályafutását.

Szekrényessy István (1909-1985) országos gerelyvető bajnok eredményei:

1920-1924: Bajnoki tornász és labdarúgó, 1921-1933 gerelyvető.

1925. tavasz: Szegedi Tankerületi Bajnokság (bajnokságon kívül)

3. hely (Szent László Főgimnázium, 953 cm)

1926. augusztus Budapest Kerületi Ifjúsági Bajnokság – Névtelen Hősök Emlékverseny

1. hely – gerelydobás - (MTK, 45,55 m).

2. hely – súlydobás – (MTK, II. osztály, 15-17 évesek)

1926. augusztus Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) Budapesti Ifjúsági Versenye

2. hely – súlydobás – (MTK, 1124 cm)

1. hely – diszkoszvetés – (MTK, 17 éven aluliak, 3968 cm)

1. hely – gerelyvetés – (MTK, II. osztály, 3963 cm)

1926. augusztus Vasutasok Első Atlétikai Versenye

1. hely (MTK, 31,13 m)

1927. június MTK Ifjúsági Versenye

1. hely – gerelyvetés – (MTK, 44,12 m)

1927. június Ifjúsági Bajnokság

3. hely – gerelyvetés – (MTK, 46,08)

1927. július Budapest Bajnokság

2. hely – gerelyvetés – (MTK, 45,80 m)

1927. július MTK Ifjúsági Atlétikai Versenye (Az atlétika érdekében ezen a napon futball tilalom volt)

1. hely – gerelydobás – (MTK, 43,55 m)

1927. augusztus

1. hely – gerelydobás – (MTK, 56,68 m, országos ifjúsági rekord)

1927. augusztus FTC Ifjúsági Versenye

1. hely – gerelydobás – (MTK, 50,36)

1928. június MTK Ifjúsági Atlétikai Versenye

1. hely – gerelyvetés – (MTK, 51,04 saját 50,68-as rekordját javította meg)

1928. július Ifjúsági Atlétikai Bajnokság

1. hely – gerelyvetés – (MTK, 51,88 m országos rekord eredmény)

1928. augusztus FTC Budapesti Kerületi Ifjúsági Bajnokság

1. hely – gerelydobás – (MTK, 48,25 m)

1. hely – súlydobás – (MTK, 11,32 m)

1930. augusztus Országos Gerelyvető Bajnokság Szent István-Díj Bajnoki Viadal

3. hely – gerelyvetés – (MTK, 57,65 m)

1930. augusztus Magyar Atlétikai Bajnokság

1. hely – gerelyvetés – (MTK, 57,65 m)

1930. augusztus A BSZKRT II. Osztályú Junior Versenye

1. hely – diszkoszvetés – (MTK, 34,37 m)

1931. június MAC Országos Atlétikai Versenye

2. hely – gerelyvetés – (MTK, 56,60 m)  

1933-ban, minden bizonnyal családalapítása miatt hagyott fel a versenysporttal.

Gyermekkorát Kőbányán élte, a nagybátyja tulajdonában álló Szekrényessy Rt. központjában, majd szüleivel Pestszentlőrincre került, hol hátralévő életét töltötte.

A háború előtt csendőrként is tevékenykedett, hisz, mint ismeretes a fenti intézmény előszeretettel csábított soraiba egykori sportolókat, így a 180 cm magas, deli testtartású gerelyvető bajnokot is, kinek neve a hírlapok révén a két világháború között országosan is ismerté vált. 

Ezt követően a BSZKRT vállalat alkalmazásában állt, pályája nagyrészét azonban mégis az EGI műszaki ellenőr-elektrotechnikusaként töltötte el.

A második világháborúban vált tüdőbeteggé, de az sem kizárt, hogy tüdőlövés következtében kellett eltávolítani fél tüdejét. Felesége, Erzsébet asszony, még a világháború alatt, ha csak módja nyílt rá, elkísérte katonai szolgálati helyeire.

Gyermekük nem született. Házastársát 1975-ben veszítette el, majd tíz esztendő múltán, 1985. június 7-én, élete hetvenötödik évében a „Kapitány úr” utolsó bajnok tanítványa is végleg elhagyta földi pályáját követve mesterét, akinek élete során annyi mindent köszönhetett…

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!